Őskor
Az Ibériai-félsziget őslakosai
Hispania,a jelenlegi Spanyolország, már az ős- és újkőkortól lakott volt. Az ország északi partvidékén, Santander közelében lévő barlangok (Altamirai barlang) az őskőkori ember festményeit rejtik. A 18 méter hosszú és 8 méter széles főterem mennyezetét szarvasokat, vaddisznókat, lovakat és bölényeket ábrázoló élethű festmények borítják - akad köztük két méternél hosszabb is. Az alakokat faszénnel rajzolták meg, majd földfestékekkel élénkvörösre és ibolyaszínűre festették. A kisebb termekben fekete színnel festett és vésett képek is találhatók. A festményeket 1879-ben fedezte fel egy környékbeli földbirtokos, Marcellino de Sautola, aki tűzkőből és állati csontból készült szerszámokat is talált a barlangban. A spanyol és külföldi szakértők eleinte hamisítványnak tartották a festményeket, amelyekről végül csak 1902-ben állapították meg, hogy valóban i. e. 13500 körül készülhettek.

Ókor

A római uralom: Hispania
Mivel Európa és Afrika között helyezkedik el, a Pireneusi-félsziget mindig is különböző törzsek és civilizációk hódításainak célpontja volt. A terület őslakói, a vitatott eredetű ibérek, i. e. 800 körül összeolvadtak a Pireneusokon át benyomuló keltákkal (keltiberek). Hispania gazdag érclelő helyei, ideális, hajózható partjai, előnyös földrajzi helyzete vonzották a hajós népeket. Az i. e. 10-11. században a föníciaiak telepeket létesítettek a keleti parton. Ők alapították Malacát (Malága) és Gadest (Cádiz). Az i. e. 7. században görögök jelentek meg a déli és a keleti partvidéken, akiknek később át kellett engedniük a területet a karthágóiaknak. A második pun háborúban (i. e. 218-201) összeomlott Karthágó hatalma. A rómaiak i. e. 3. században érkeztek, de két további századba került, mire leigázták a félszigetet. A római jog, a latin nyelv és a római szokások fokozatosan az élet részei lettek. A rómaiak i. e. 197-ben két provinciát létesítettek: Hispania citeriort, és Hispania ulteriort. A luzitánok Viriathus vezetésével még felkeltek a rómaiak ellen, majd őket a keltebirek követték (Numantia ostroma, i. e. 134-133), de a felkeléseket leverték. A római uralom mélyen átalakította a társadalmat, gazdasági változásokat idézett elő (rabszolgaság, mezőgazdaság, kézműipar, bányászat, kereskedelem, utak építése). A romanizáció legerősebben a Közép-és Dél-Hispaniát hatotta át, északot (a mai Baszkföld) kevésbé. A hispaniai tartományok számos híres egyéniséget adtak a Római Birodalomnak: Marcus Valerius Martialis, Marcus Annaeus Lucanus, Lucius Annaeus Seneca, Marcus Ulpius Traianus, Publius Aelius Hadrianus. Az i. sz. 4. századtól elterjedt a kereszténység. A római uralomnak a folytonos betörések (szvévek, vandálok, alánok) és a népvándorlás vetett véget a Pireneusi-félszigeten.


Középkor

A vizigót korszak
409-ben Hispaniát megtámadták a germán törzsek, és 419-re megalapították a Vizigót Királyságot. A nyugati gótok 711-ig uralkodtak, amikor is a muzulmánok átkeltek a Gibraltári-szoroson és győzedelmeskedtek Roderik, az utolsó gót király felett. 714-re az arab hadsereg az egész félszigetet elfoglalta, kivéve az északi hegyes vidékeket. A déli (Al-Andalúz, ahogyan az arabok nevezték) muzulmán megszállás közel 800 évig tartott. Ez alatt az idő alatt a művészetek és tudományok virágoztak, új terményeket és mezőgazdasági technikákat vezettek be, palotákat, mecseteket, iskolákat, kerteket és nyilvános fürdőket építettek. 722-ben Covadongánál, a félsziget északi részén, a vizigót király, Pelayo vezetésével egy kis hadsereggel először győzte le az arabokat. Szimbolikusan ez a csata jelentette a Reconquista, a terület keresztény visszahódításának kezdetét.

A reconquista
A 13. század végére Kasztília és Aragónia a keresztény hispaniai területek két legerősebb királyságává nőtte ki magát, és 1479-ben egyesült Izabella (Kasztília hercegnője) és Ferdinánd (Aragónia trónörökösének) frigyével. A katolikus uralkodóként ismert pár egyesítette egész Spanyolországot. 1478-ban megalapították a könyörtelenségéről híres spanyol inkvizíciót, kivégezve és elűzve ezzel több ezer zsidót és nem keresztényt. 1482-ben megostromolták Granadát és 10 évvel később az utolsó arab király is megadta magát, beteljesítve ezzel a reconquistát. 1492-ben Izabella és Ferdinánd – az inkvizíció hatása alatt – rendelkezést adott ki a spanyolországi zsidók kiűzéséről (expulsión), amelyet még abban az évben végrehajtottak.


Újkor

A spanyol birodalom fénykora
Spanyolország hatalmas birodalmat épített ki az Újvilágban, Kolumbusz 1492-es amerikai partraszállása után. Arany és ezüst áramlott a spanyol kincstárba Mexikóból és Peruból, miután a hódítók földeket szereztek Kubától Bolíviáig. Spanyolország monopolizálta a kereskedelmet az új gyarmatokkal, és a világ egyik leghatalmasabb nemzetévé vált. Ám ez a protekcionizmus hátráltatta a kolóniák fejlődését és egy sor költséges háborút eredményezett Angliával, Franciaországgal és Hollandiával.

Spanyol gyarmatosítás
Az Újvilágba megindult a spanyol konkvisztádorok hada. A portugálokkal ellentétben a spanyolok az Újvilágban már gyarmatokat létesítettek, nem elégedtek meg a partvidék meghódításával. A konkvisztádorok alkirályságokat hoztak létre, amelyek urai kizárólag a spanyol királynak tartoztak felelősséggel.

Elsőként Hernán Cortés vezetett hadjáratot a mexikói aztékok ellen (1519), majd Pedro de Alvarando 1523-ban a majákat hódította meg. 1531-ben Francisco Pizarro a perui Inka Birodalmat döntötte meg. A hódítók hallatlan technikai fölénye, valamint a járványok nyomán az őslakosság alig 15-20%-a maradt életben.

A birodalom hanyatlása
1808-ban I. Napóleon seregei behatoltak az országba és a spanyol korona mindinkább elvesztette a gyarmatai feletti uralmat. Egy madridi felkelést követően a spanyolok összefogtak, és öt éven át tartó függetlenségi háborút vívtak a franciák ellen. 1813-ban a francia haderőt végleg kiűzték, és 1814-ben VII. Ferdinánd visszakerült a spanyol trónra. Ferdinánd 20 éves uralkodása alatt visszaállította az inkvizíciót, üldözte a liberálisokat és a konzervatívokat, korlátozta a szólásszabadságot. A spanyol gazdaság pangott, az amerikai gyarmatok pedig kivívták függetlenségüket.

A végzetes 1898-as spanyol-amerikai háború a Spanyol Birodalom összeomlását jelentette. Spanyolország vereséget szenvedett egy sor tengeri csatában, ami Kuba, Puerto Rico, Guam és Fülöp-szigetek elvesztését eredményezte. Spanyolország gondjai tovább fokozódtak a 20. század első feléig. 1923-ban, amikor az ország a forradalom küszöbén állt, Miguel Primo de Rivera államcsínyt hajtott végre és 1930-ig katonai diktátorként kormányozta Spanyolországot. 1931-ben XIII. Alfonz, az utolsó király elmenekült az országból. Másnap kikiáltották a második Spanyol Köztársaságot, amely hamarosan belső konfliktusok áldozatává vált.


A legújabb kor

Francisco FrancoA spanyol polgárháború és a Franco-diktatúra (1936 – 1975)
Amikor 1936-ban republikánus rendőrök meggyilkolták az ellenzéki nacionalisták vezetőjét, José Calvo Sotelot, a hadsereg jó indokot talált arra, hogy megdöntse a kormányt. A rákövetkező polgárháború alatt (1936-39) a nacionalisták széleskörű katonai és pénzügyi támogatást kaptak a nemzetiszocialista Németországtól és a fasiszta Olaszországtól, míg a megválasztott republikánus kormány csak a szovjet segítségre és kisebb mértékben az értelmiségiekből, művészekből, írókból és a politikailag elkötelezettekből álló Nemzetközi Brigádokra támaszkodhatott. A fasizmus fenyegetése ellenére Anglia és Franciaország a háború kiszélesedésétől félve megtagadta a republikánusok támogatását.

1939-re a Franco által vezetett nacionalisták megnyerték a polgárháborút, amely több mint 350 000 spanyol halálát követelte. Franco 35 éves uralma első felében politikailag és gazdaságilag Spanyolország elszigetelődött, a gazdasági recesszió sújtotta az országot. Ez az állapot egészen az 1950-es évekig tartott, amikor a turizmus fellendülése és az Amerikával kötött nemzetközi szerződés megteremtette a forrásokat az ország gazdaságának felépüléséhez. Az 1970-es években Spanyolországnak volt a leggyorsabban fejlődő gazdasága egész Európában.

Francót, aki sosem szüntette meg a királyságot, 1975-ben bekövetkezett halála után végrendelete szerint I. János Károly (Juan Carlos I) király követte, XIII. Alfonz Bourbon-házi uralkodó unokája. Spanyolországban János Károly reformjainak köszönhetően hamarosan létrejött a parlamenti demokrácia.

1975 után

Spanyolország 1986-ban csatlakozott az Európai Unióhoz. 1992-ben az ország újra reflektorfénybe került, Barcelona adott otthont az olimpiai játékoknak, Sevilla az Expo92-nek, és Madridot kiáltották ki Európa Kulturális Fővárosának. 1996-ban a Néppárt (PP) alakított kormányt, amelyet José María Aznar vezetett. A jelenleg hivatalban lévő szocialista kormány vezetője José Luis Rodríguez Zapatero.

                                              

Francisco Franco                                                                                    Kolombusz Kristóf